NATIONAL GEOGRAPHIC MAGYARORSZÁG
Korábbi számok
További különszámok


Korábbi számok

Képgaléria
Háttérképek
Képernyővédők



Mi okozta a rejtélyes delfinpusztulást Zanzibárnál?

Az előzetes vizsgálatok semmilyen magyarázattal nem szolgáltak arra a rejtélyre, hogy miért hagyta el több száz delfin a mélyebb part menti vizekben lévő élőhelyét és futott zátonyra a sekélyebb vizekben. Az állatokat a múlt hét második felében holtan mosta ki a víz Zanzibár északi partján.


„Rejtély az eset” – mondta Narriman Jiddawi, a Dar es Salaam-i Egyetem Tengertudományi Intézetének biológusa, miután a hozzávetőleg 400 közönséges palackorrú delfinből származó szövetmintákat és az állatok maradványait megvizsgálta.

A delfintetemeket pénteken mosta partra a víz a Kendwa és a Nungwi partszakaszok között elterülő 4 kilométeres sávon. A delfineken nem találtak horzsolásokat, ami arra utalt volna, hogy halászhálókba gabalyodtak.

Az amerikai haditengerészet hajói a terrorizmus elleni hadműveletek keretében őrjáratoznak Kelet-Afrika partjai mentén. A haditengerészet egyik szóvivője kizárta azt a lehetőséget, hogy a tengerészet szonárjai megzavarták a delfinek tájékozódó képességét és ez vezetett a pusztulásukhoz. Kijelentette, az eseményt megelőző 48 órában nem tartózkodott haditengerészeti hajó a térség 580 mérföldes (kb. 1000 kilométeres) körzetében.

„Tízszer nagyobb a valószínűsége, hogy egy embert villámcsapás ér, mint annak, hogy a szonár miatt partra vetődik egy tengeri emlős” – nyilatkozta William Marks hadnagy.


A tudósokat zavarba ejtette a tömeghalál

„Egy nappal korábban a halászok beszámoltak arról, hogy látták az állatokat a tengeren a dagály idején, a következő reggel pedig holtan kerültek elő” – mondta Jiddawi. – „Nem tudjuk, miért hagyták el ilyen nagy számban a part közeli vizeket, és vetődtek ki a partra.”

A gyomortartalmuk előzetes vizsgálata azt mutatta, hogy a delfinek vagy régóta nem ettek, vagy erősen hánytak. Az általános állapotuk azonban nem utalt arra, hogy éheztek volna, nyilatkozta a hírügynökségeknek a kutatónő.

A szakértők a delfinek gyomrának további vizsgálatát tervezik méregnyomok után kutatva, többek közt a toxikus algák elszaporodása következtében létrejövő „vörös ár”-ból származó esetleges mérgek után.

Zanzibár üdülőhelyei sok látogatót vonzanak, akik azért jönnek, hogy a vadon élő delfineket megfigyeljék és velük együtt úszkáljanak. Ezért is fontos lenne kideríteni a delfinpusztulás okait, hogy a későbbiekben megakadályozzák a hasonló katasztrófák bekövetkezését.

Pesthy Gábor



2006. május 4.
[ Nyomtatható cikk ]
Vissza a főoldalra >>
Vissza a rovat cikkekhez >>








Kereső
 




National Geographic könyvek 25 % engedménnyel!


Tekintse meg könyveinket, amelyek most
25 % ENGEDÉNNYEL KAPHATÓK!
folytatom

Kutató Diákok Mozgalma


A Kutató Diákok Mozgalmát Prof. Csermely Péter alapította 15 évvel ezelőtt. Az idei TUDOK legkiemelkedőbb előadásaiból, a Nagydíjas szerzők munkájának a bemutatásait olvashatják ebben a sorozatban.
folytatom





Puzzle játék a Magazin képeiből!


A National Geographic Online játéka: rakja össze a Magazin májusi lapszámának képeit könnyű, közepes, vagy ha Ön nagyon türelmes, akkor nehéz fokozatban!
folytatás >>

Önök küldték


Ebben a rovatban olvasóink fényképfelvételeit mutatjuk be. Ez itt az Ön fotójának a helye. Küldjön képet!
folytatás >>

Blogfigyelő


Ebben a rovatban a természet- és társadalomtudományokkal foglalkozó blogokról válogatunk heti egy-két alkalommal. Ha van ötlete, hogy honnan idézzünk, kérjük ossza meg velünk!
folytatás >>




NATIONAL GEOGRAPHIC MAGYARORSZÁG

Sanoma Budapest Zrt.
Minden jog fenntartva!

Médiaajánlat |  Impresszum |  Kezdőlapnak!