NATIONAL GEOGRAPHIC MAGYARORSZÁG
Korábbi számok
További különszámok


Korábbi számok

Képgaléria
Háttérképek
Képernyővédők

Pirosszemû leveli béka

Először hat évvel ezelőtt láttam ezt a fantasztikusan dekoratív brekit (Agalychnis callidryas), talán kijelenthetem, hogy ez a világ leggyönyörűbb békája, legalábbis én nem láttam azóta se szebbet.

Írta és fényképezte: GŐDÉNY CSABA

Most megint itt van előttem, ki-be dudorítja hatalmas piros szemeit, mint eg.y csiga. Ha álmos, nem csak egyszerűen becsukja a szemét, hanem eltünteti a fejében, mintha az előbb még nem óriási szemekkel meredt volna a világra. De hogy csukott szemmel se maradjon ki semmiből, a szemhéja apró redős mintázatán keresztül még épp ki tud sandítani. Olyan ez, mint egy napszemüveg, véd a nappali erős fénytől, és elrejti a hatalmas piros szemet. Mert hogy ez a kétéltű éjjel legénykedik, akkor hallatja rövid brekkentéseit, akkor vadászik. Nem is értem minek neki ez a színpompás ruházat, nappal, a levelek közt lapulva úgy helyezkedik,hogy lábai narancssárgájából, oldala kék-sárga mintájából egy milliméter sem látszik, éjjel meg úgyis sötét van a fák koronájában.

Szürkeszemû leveli béka (Agalychnis calcarifer)

Mint a tudományos nevéből is látszik, a pirosszeművel közeli rokonságban áll ez a béka, ami persze sejthető a kinézete alapján is. Kicsit kevésbé merész színezetet kapott a természettől, felül a zöld, alul a narancssárga dominál, némi csíkozás az oldalán és már kész is a rokon ruhája. A ki-behúzható szem hasonlóan működik, de nem vérpirosan izzik, hanem megint csak egy visszafogottabb szürkés-fehér színt kapott, némi citromsárga keretezéssel. A végeredmény így is tetszetős, bármely békabarátnak megdobogtathatja a szívét. Életmódjuk is hasonló, a hangja egy kicsit hosszabban szól és több hím kórusba is állhat a nőstények elkápráztatása érdekében. Egy bromélián fotózom először, szépen kapaszkodik a levélen, nyugodtan hagyja, hogy kattintgassak, majd egy hatalmas ugrással leveti magát a mélybe, ami most csak egy métert jelent, de szinte lassított felvételként látom, ahogy szétterpesztett lábakkal egyensúlyozva vitorlázik a levegőben, majd landol egy nagyobb levélen. Sajnos én is lassan emelem a gépem, már csak az ugrás után tudom lenyomni a gombot, de az élmény már az enyém.

Forrás: pel.hu
Pirosszemû leveli béka




© National Geographic Online

1/11
1/11





Kereső
 




National Geographic könyvek 25 % engedménnyel!


Tekintse meg könyveinket, amelyek most
25 % ENGEDÉNNYEL KAPHATÓK!
folytatom

Kutató Diákok Mozgalma


A Kutató Diákok Mozgalmát Prof. Csermely Péter alapította 15 évvel ezelőtt. Az idei TUDOK legkiemelkedőbb előadásaiból, a Nagydíjas szerzők munkájának a bemutatásait olvashatják ebben a sorozatban.
folytatom





Puzzle játék a Magazin képeiből!


A National Geographic Online játéka: rakja össze a Magazin májusi lapszámának képeit könnyű, közepes, vagy ha Ön nagyon türelmes, akkor nehéz fokozatban!
folytatás >>

Önök küldték


Ebben a rovatban olvasóink fényképfelvételeit mutatjuk be. Ez itt az Ön fotójának a helye. Küldjön képet!
folytatás >>

Blogfigyelő


Ebben a rovatban a természet- és társadalomtudományokkal foglalkozó blogokról válogatunk heti egy-két alkalommal. Ha van ötlete, hogy honnan idézzünk, kérjük ossza meg velünk!
folytatás >>




NATIONAL GEOGRAPHIC MAGYARORSZÁG

Sanoma Budapest Zrt.
Minden jog fenntartva!

Médiaajánlat |  Impresszum |  Kezdőlapnak!