A zalaegerszegi gyászfátyolos tüntetés képei - NATIONAL GEOGRAPHIC MAGYARORSZÁG

Idén télen a zalaegerszegi Göcseji Múzeumban csodás módon kerültek elő a városban 1956 decemberében történt gyászfátyolos tüntetést megörökítő felvételek.

„Idén februárban egy hétfő reggel bejött a szobámba az egyik kollégám, hogy hozott nekem valamit, ami biztosan érdekelni fog. Kibontottam a kis dobozt, megnéztem a tartalmát, és azonnal vissza is csomagoltam, mert úgy érzetem, hogy olyan dolog történik velem, ami biztos nem is igaz. Aztán egy óra múlva megint elővettem, és emlékszem, egyenként hívogattam be a kollégáimat, hogy ők is azt látják-e, amit én. Fantasztikus élményként éltem meg, hogy nem tavaly, nem jövőre, hanem pont az idén kerülnek elő ezek a képek, akkor, amikor a forradalom ötvenedik évfordulóját ünnepeljük. Állíthatom, hogy muzeológusi pályafutásom egyik legnagyobb szakmai élményeként éltem meg a történteket.” – idézi fel az 1956. decemberi zalaegerszegi eseményekről készült fotók „csodás” előkerülésének emlékét Béres Katalin, a zalai megyeszékhely Göcseji Múzeumának muzeológusa.

1956. december 11-én a Központi Munkástanács országos sztrájkot hirdetett tiltakozásul a salgótarjáni sortüzek miatt. A sztrájkhoz Zalaegerszeg munkásai is csatlakoztak. Az első tüntetésre december 12-én került sor a Kossuth Lajos utcán. Több ezres tömeg gyűlt össze a posta előtt, mert az a hír terjedt el, hogy le akarják tartóztatni a sztrájk hírét hozó postásokat; a tiltakozók Csepel teherautókkal próbálták elállni az orosz tankok és a karhatalmisták autóinak útját. A tüntető tömeget végül könnygázzal és tankokkal oszlatták szét. Éjszaka letartóztatták a tüntetés szervezőit. Másnap a ruhagyár munkásnői tiltakozásul tüntetésre hívták a nőket és a ruhagyáriakat. Az asszonyok a kétórás műszakváltás után Csány László szobra körül, majd a belvárosban gyülekeztek. Fekete ruhát vagy fekete szalagot tűztek magukra, ezért gyászfátyolosnak is nevezték a tüntetést. A résztvevők visszaemlékezései szerint nem kiabáltak, nem tiltakoztak, nem skandáltak jelszavakat, csak farkasszemet néztek a hatalmas harckocsikkal. Végül az orosz tankok és a karhatalmisták ezen a napon is feloszlatták a tömeget.

A rejtőzködő fényképész

A tüntetéseket Szentmihályi Mihály, a Göcseji Múzeum első igazgatója kapta lencse végre. Magasból, rejtőzködve fényképezett, valószínűleg nem csak magát féltette, azt sem akarta, hogy bárki beazonosítható legyen a felvételeken. Ne feledjük, decembert írunk, a forradalom elbukott, megkezdődött a forradalmárok letartóztatása. A berendezkedő hatalom igyekezett a forradalom alatt készült fotókat begyűjteni, és aztán a saját céljaira felhasználni. Egyrészt a perekben bizonyítékként szolgáltak, másrészt később ezekből állították össze a forradalom ellenforradalmi jellegét bizonyító kiadványokat.

Szentmihályi Imre félelme tehát nem volt alaptalan. A képeket és a negatívokat végül jobbnak látta elrejteni: valószínűleg ekkor tehette a hajdinahántoló rejtett belsejébe őket, amelyre aztán csak ötven év elteltével, idén februárban, egy restaurálás során bukkantak a múzeum szakemberei. A mezőgazdasági eszköz a néprajzos Szentmihályi egyik első gyűjtése volt, a leltárkönyv tanúsága szerint a múzeum alapításának évében, 1950-ben került a múzeumba. 1968-ban hozták létre Zalaegerszegen a skanzent, akkor az ominózus hajdinahántolót a Göcseji Múzeumból a falumúzeum egyik torkospajtájába szállították át. Nem szabadtéren állt, azaz eső nem érte, de egy pajtában mégiscsak télen nagy hideg, nyáron nagy meleg van. A négy tekercs negatív és a 18 darab pozitív azonban túlélte a következő 38 évet.

Kordokumentum a kidolgozás minősége is

„A restaurálásra átvett 18 darab fotográfia és 42 kocka negatív igen rossz állapotú” – olvasható a restaurátori dokumentációban, amelyet a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának fotórestaurátorai készítettek – hozzájuk fordult segítségért a zalaegerszegi múzeum.

„A negatívok rendkívül szorosan voltak összetekercselve, a tekercsek megsárgult papírban, amelyre írtak is, de szerencsére csak ceruzával. A pozitívok hivatali pecsétekkel ellátott megsárgult borítékban voltak. A papírképek valamiféle nedvességet is kaptak, elég hullámosak voltak, és helyenként sárga foltok voltak rajtuk” – ad képet az anyag állapotáról Sor Zita fotórestaurátor.

A vizsgálatok egyértelműen kimutatták, hogy a felvételek készítője sietett az exponálással, az előhívással és a fixálással, így a negatívok életlenek, a nem megfelelő kidolgozás miatt foltosak, hiányosak. A pozitívok mindegyike a nem megfelelő mosás miatt fixírmaradványokat tartalmazott, melynek következtében erőteljesen megsárgultak. Azaz a képek a készítés körülményei szempontjából is kordokumentumok: visszaadják a kidolgozás ideges, feszült, kapkodó hangulatát.

Természetesen a közel sem ideális tárolási körülmények szintén nem tettek jót: mind a negatívok, mind a pozitívok erőteljesen szennyezettek, karcosak voltak. A negatívok zselatin rétegét ráadásul kártevő is megtámadta már, valamint az egy idő után egyébként is önmagától megsemmisülő hordozó triacetát romlását a nem megfelelő tárolási körülmények szintén felgyorsították.

A képek sárgátlanítása nem vezetett eredményre, de a vegyszermaradványokat a szakemberek eltűntették, majd digitalizálták és retusálták az anyagot. Végül konzerváló csomagolást készítettek a negatívok és a pozitívok számára is, és raktározási tanácsokkal látták el a zalaegerszegi múzeumot.

Zalaegerszegen a hajdinahántolóból előkerült fotók irányították rá a történészek figyelmét a forradalom utóvédharcaira, a kétnapos tüntetésről korábban kevés információval rendelkeztek. „Ilyen értelemben is nagy felfedezés számunkra a Szentmihályi Imre féle fotóanyag: egy újabb eseményre hívta fel a figyelmünket, amellyel foglalkoznunk kell, hogy teljes képünk legyen a helyi forradalmi eseményekről” – mutatott rá Béres Katalin, a zalai múzeumból.

Szekér Szimonetta