NATIONAL GEOGRAPHIC MAGYARORSZÁG
Korábbi számok
További különszámok


Korábbi számok

Képgaléria
Háttérképek
Képernyővédők



Aquincum: római ház épül a lődomb helyén

Rekonstruált római ház, jelképes városfal, virtuális élménytér, ahol akár gladiátorküzdelmet is vívhatnak a látogatók. Új látványosságokkal bővülhet az aquincumi múzeum kínálata.


„Nincs még egy olyan nagyváros Olaszországon kívül az egykori birodalom európai területén, ahol ilyen nagy tömegben maradtak volna meg ókori maradványok” – jelentette ki Zsidi Paula, a múzeum igazgatója, aki hozzátette, hogy ugyan a mai Szentendrei út elmetszi még az egykori fórumot is, az elmúlt évek régészeti feltárásainak hála egyre több emlék kerül elő, amelyek révén pontosítani lehet az egykori provincia székhelyének mindennapjait, építési, fejlődési korszakait.

A római város története az 1. század utolsó harmadára nyúlik vissza. Ekkor még falusias település volt, amely mind nagyobb és tervezettebb lett, ahogyan a jelentősége nőtt. A 2. századi növekedés során alakult ki ma is látható fóruma, ahol a kikötőből induló és a birodalom belseje felé tartó út metszette a Dunakanyar irányába merőlegesen vezető utat.

„Ebben az ásatási idényben kaptunk arra választ, hogy keleti irányban, a Duna felé meddig terjedt a város határa. Egy kettős árok árulkodott arról, hogy az egykori városfal sokkal közelebb húzódott a parthoz mint azt korábban gondoltuk, így nagyobb volt a polgárváros a korábban feltételezettnél” – mondta Zsidi Paula.


Az igazgató azt is elmondta, hogy a régi gázgyár területén nemrégiben előkerült egy sír maradványából egy púpos hátú fésű, amely bizonyítja, hogy az 5. század elején még lakott volt a polgárváros egy része, hiszen temetkeztek a területen.

A római kori népesség a későbbiekben az egykori katonai tábor területén, a jelenlegi Óbudai főtér térségében talált menedéket és nem kizárt, hogy leszármazottaik egy kis csoportja a honfoglaláskor is az egykori katonai erőd területén élt.


„Évről évre árnyaltabban ismerjük Aquincum múltját, amit igyekszünk minél szemléletesebben megmutatni a látogatóknak is” – fejtette ki Zsidi Paula. Így a területen az egykori levente-, majd MHSZ-lődomb helyén felépítenék annak a római háznak a rekonstrukcióját, amely egykoron a régészeti adatok szerint ott állt. Virtuális élményteret szeretnének építeni, amelyben a látogatók felölthetnék a római kori viseleteket és akár gladiátorjátékot is vívhatnának a gépi ellenfelekkel. A megnyitásra váró, korábban ipari célokat szolgáló részekkel kibővülne a bejárható terület és új bejárata nyílna a múzeumnak a jelképes városfalon keresztül.


A cikk folytatása és képgaléria a műemlékem.hu magazinjában.


Kovács Olivér



2009. november 23.
[ Nyomtatható cikk ]
Vissza a főoldalra >>
Vissza a rovat cikkekhez >>








Kereső
 




National Geographic könyvek 25 % engedménnyel!


Tekintse meg könyveinket, amelyek most
25 % ENGEDÉNNYEL KAPHATÓK!
folytatom




Puzzle játék a Magazin képeiből!


A National Geographic Online új játéka: rakja össze a Magazin áprilisi lapszámának képeit könnyű, közepes, vagy ha Ön nagyon türelmes, akkor nehéz fokozatban! áprilisi játék>> márciusi játék>> /februári játék>>
folytatás >>

Önök küldték


Ebben a rovatban olvasóink fényképfelvételeit mutatjuk be. Ez itt az Ön fotójának a helye. Küldjön képet!
folytatás >>

Blogfigyelő


Ebben a rovatban a természet- és társadalomtudományokkal foglalkozó blogokról válogatunk heti egy-két alkalommal. Ha van ötlete, hogy honnan idézzünk, kérjük ossza meg velünk!
folytatás >>

Mátyás, az igazságos


Miért pont Hunyadi Mátyás lett a király? Miért csak évekkel később koronázták meg? Hogyan lett Hunyadiból Corvin Mátyás? Tartott-e oroszlánokat udvarában? Volt-e gyermeke? Kérdések és válaszok egyik legnagyobb uralkodónk életéből.
folytatás >>




NATIONAL GEOGRAPHIC MAGYARORSZÁG

Sanoma Budapest Zrt.
Minden jog fenntartva!

Médiaajánlat |  Impresszum |  Kezdőlapnak!