Becslések szerint az orvosokat látogató lakosság 4-5 százalékára jellemző valamilyen fokú hipochondria. Amerikai pszichiáterek a képzelt betegek kezelésére újszerű viselkedésterápiás módszert kezdtek alkalmazni. A módszer sikeresnek bizonyult, azonban nem mindenki hajlandó alávetni magát.


A hipochondria egy súlyos, fel nem ismert betegségtől való folytonos félelem. Becslések szerint az orvosokat látogató lakosság 4-5 százalékára jellemző valamilyen fokú hipochondria, amely önmagában is betegségnek tekinthető, hiszen sokszor jelentősen megnehezíti a beteg mindennapi életét.

A hipochonderek gyakran kimerültségről, hosszantartó fájdalmakról és egyéb testi tünetekről panaszkodnak, azonban ennek semmiféle oka nem diagnosztizálható. Ez az állapot nem azonos a szimulálással, hiszen a betegek valóban átélik a panaszolt tüneteket. A hipochondria pszichés szorongáshoz, a társkapcsolatok feszültté válásához, munkahelyi hiányzásokhoz valamint a feleslegesen elvégzett vizsgálatok miatt jelentős egészségügyi kiadásokhoz vezet.

A hipochondriát a korábbiakban sem gyógyszerrel, sem pszichoterápiás módszerekkel nem lehetett érdemben kezelni, amivel az egészségügyre háruló anyagi terhek tovább növekedtek.

A Harvard Egyetem Brigham and Women’s Kórházában kifejlesztettek egy kognitív viselkedésterápiás eljárást, amelyet 102 hipochondernél alkalmaztak. További 85 beteg tartozott a kontrollcsoportba, náluk aktív pszichoterápiás kezelés nem történt.

Személyre szabva

A terápia hat, egyenként 90 perces ülésből állt, amelyekre heti egyszeri alkalommal került sor. Mindegyik terápiás ülés előre megírt forgatókönyv szerint zajlott, és a tünetek felerősítéséért valamint azok súlyos betegségnek tulajdonításáért felelős tényezők egyikét célozta meg. Ezek a tényezők: a test jelzéseire való fokozott odafigyelés, a tünetek eredetével és következményeivel kapcsolatos hiedelmek, a betegszerephez való viszonyulás és a kedélyállapot.

Minden kezelés első részében tájékoztatták a betegeket az adott tényezővel kapcsolatos elméleti tudnivalókról, majd egy ezzel kapcsolatos gyakorlat következett, végül megbeszélés, amely arra irányult, hogy a beteg saját személyére igazítsa a halottakat, megtapasztaltakat.

A kezelésben részt vevő 102 beteg 57 százalékánál jelentősen mérséklődtek a hipochondria tünetei, szemben a kontroll csoportnál megfigyelt 32 százalékkal (ami a placebo-hatásnak tulajdonítható, a betegek attól lettek jobban, hogy érezték a törődést, az odafigyelést).

A hipochonderek 25 százaléka azonban kiszállt a vizsgálatból, amikor megtudta, milyen terápiás eljárás várható. Ők azt mondták, nem beszélgetni szeretnének, hanem azt, hogy valaki derítse végre ki, mi is az ő betegségük. Amint az ismert grafiti mondja: „Én nem hipochonder vagyok, hanem nagyon beteg…”.