Halottakon végzett arctranszplantációval és háromdimenziós animációs modellel igazolták, hogy ugyanaz az arc más és más koponyákra helyezve jelentős különbséget mutat. (Avagy Nicolas Cage-ből nem lesz John Travolta).


Az arc transzplantációjának technikai, orvosi feltételei már adottak, csupán etikai és pszichológiai aggályok állnak útjában. Ezek közül is az egyik legjelentősebb, hogy a donor családja miként éli majd meg, hogy valaki elhunyt szerettük „bőrébe bújva” él.

Az Egyesült Államokban plasztikai sebészek testüket előzetesen gyógyászati célokra önként rendelkezésre bocsátó emberek holttestén végeztek arctranszplantációt – így technikai jártasságot szereztek a beavatkozás végrehajtásában.

A Louisville Egyetem orvosai a közelmúltban kérvényt nyújtottak be az intézet felügyelő bizottságához az eljárás engedélyezésére élő betegek esetén. A beavatkozást olyan betegeknek ajánlanák fel, akik arca betegség vagy baleset következtében súlyosan sérült vagy torzult.

Arc-más

Hat hónappal ezelőtt az Angol Királyi Sebészkamara felszólította az orvosokat, hogy ne végezzenek arcátültetést. A Kamara azzal érvelt, hogy bár a beavatkozás technikai háttere adott, nem ismertek még a műtét fizikális és pszichológiai kockázatai.

Egyik leghangsúlyosabb aggályuk az volt, hogy a donor családja súlyos megrázkódtatásként élné meg egyrészről az elhunyt arc nélküli eltemetését, másrészt azt a gondolatot, hogy valaki szerettük pontos másaként él a világban. Dr. John Barker, a Louisville Egyetem vezető kutatója szerint azonban a legtöbbször elenyésző a hasonlóság a donor eredeti arca és a recipiens új vonásai között.

A New Scientist magazin és a Mentorn brit TV-társaság virtuális arcátültetési program elkészítésére kérte fel a Darkside Animation nevű céget. A program egy női arcot helyezett rá egy eltérő arcberendezésű (tehát eltérő csontszerkezetű) koponyára. Bár a recipiens néhány tekintetben hasonlított a donorra, pl. a száj formájában, az arc új gazdáján új vonásokkal gazdagodott.