Nem alaptalan a régi közhely, miszerint a szerelem vak.
A University College London (UCL) kutatása szerint a szerelem és az anyaság képes korlátozni, sőt akár teljesen elnyomni a kritikus gondolkodásért felelős agyi területek működését.
A UCL kutatói 20 fiatal anya agyműködését vizsgálták, miközben saját gyermekük, ismerős gyerekek és felnőtt barátok képét mutatták nekik. A kutatók azt találták, hogy gyermekük láttán a fiatal anyák agyi aktivitásmintázata nagyon hasonló a szerelmes párokéhoz, amit egy korábbi vizsgálat során tanulmányoztak.
A két kutatás közös eredménye, hogy mindkét élethelyzetben az agy jutalmazó központjának aktivitása nőtt. Ezen agyi területek stimulálása például étellel, alkohollal vagy pénzjutalommal eufórikus érzetet kelt.
A kutatás ennél meglepőbb eredménye, hogy mindkét érzelmi szituációban a társas kapcsolatok kritikus megítéléséért felelős agyi területek aktivitása jelentősen csökkent.
Az emberi ragaszkodás képes tehát a kritikus megítélésért felelős területek működését korlátozni, miközben a jutalmazó központ stimulálásával erősíti az egyének közötti viszonyt, motiválva és jókedvre derítve ezzel az egyént.
Az anyaság és a szerelem közötti agyműködés terén természetesen eltérések is megfigyelhetők: csak a szerelem váltotta ki a hipotalamusz aktivitásának növekedését, az arousal emelkedését.
A Kutató Diákok Mozgalmát Prof. Csermely Péter alapította 15 évvel ezelőtt. Az idei TUDOK legkiemelkedőbb előadásaiból, a Nagydíjas szerzők munkájának a bemutatásait olvashatják ebben a sorozatban.
A National Geographic Online játéka: rakja össze a Magazin májusi lapszámának képeit könnyű, közepes, vagy ha Ön nagyon türelmes, akkor nehéz fokozatban!
Ebben a rovatban a természet- és társadalomtudományokkal foglalkozó blogokról válogatunk heti egy-két alkalommal. Ha van ötlete, hogy honnan idézzünk, kérjük ossza meg velünk!