NATIONAL GEOGRAPHIC MAGYARORSZÁG
Korábbi számok
További különszámok


Korábbi számok

Képgaléria
Háttérképek
Képernyővédők



A pikkelysömör lehetséges új gyógymódja

Német és brit kutatók felfedeztek egy új, hatékony terápiát a pikkelysömör kezelésére. A metalloproteináz-gátlóknak nevezett vegyületcsoport jelentősen lassítja a sejtek megújulását, és toxikus mellékhatásoktól mentes.


A pikkelysömör – görög nevén psoriasis – lényege, hogy a bőr hámsejtjeinek megújulása kórosan felgyorsul. Ezek a hámsejtek normálisan négy hét alatt újulnak meg: ennyi idő szükséges ahhoz, hogy a hámsejtréteg alján keletkező új sejtek elérjék a bőrfelszínt, és elszarusodjanak. Pikkelysömör esetén azonban ez a folyamat négy-hét nap alatt végbemegy, aminek oka a hámsejtréteg alján elhelyezkedő sejtek, a keratinociták felfokozott osztódási sebessége.

A pikkelysömör időszakosan jelentkező, az orvostudomány mai állása szerint gyógyíthatatlan betegség. Jellemző megnyilvánulásai a test különböző részein jelentkező vörös foltok, melyeket hamar lehámló ezüstös pikkelyek borítanak.

A fizikai tüneteknél is kellemetlenebb a betegek számára az a stigmatizáció, amelyet a mások számára is jól látható helyen képződő bőrelváltozások jelentenek. Bár a betegség egyáltalán nem fertőz, sok psoriasisos ember teljesen magába fordul, elzárkózik a külvilágtól, a depresszió igen gyakori a betegek között.

Lassítás

A Bonn Egyetem és a Leeds Egyetem sejtbiológusai Volker Herzog vezetésével felismerték, hogy a keratinociták osztódását többek között a sAPPá nevű fehérje is serkenti. Ez a molekula egy nagyobb fehérje, az APP lebomlása során jön létre. A keratinociták olyan enzimet termelnek, ami elősegíti az APP-sAPPá átalakulást, ezt á-szekretáznak nevezik.

A kutatók felfedezése az, hogy úgynevezett metalloproteináz-gátlókkal visszaszorítható e „molekuláris olló” működése. E vegyületcsoport hatására az á-szekretáz gátlást szenved, csökken a sAPPá mennyisége, és a keratinociták osztódása akár 50-60 százalékkal is visszaszorul.

A metalloproteináz-gátlók hatása 72 óra alatt elmúlik. A kutatók sejttenyészeten végzett vizsgálataik során még a terápiás mennyiség ötszöröse esetén sem tapasztaltak toxikus mellékhatásokat.

Prof. Herzog és munkatársai további vizsgálatokat terveznek: szőrtelen egerekbe átültetett psoriasisos emberi bőrön tesztelik a hatóanyagot, és folyamatban van az első emberi alkalmazás előkészítése is.

A metalloproteináz-gátlókat várhatóan kenőcs formájában, helyileg fogják alkalmazni. Az újonnan felfedezett szer nem szünteti meg a betegség okát, azonban lehetséges, hogy a tüneteket az eddig alkalmazott hatóanyagoknál hatékonyabban enyhíti majd.


Bíró Zsuzsa



2004. augusztus 19.
[ Nyomtatható cikk ]
Vissza a főoldalra >>
Vissza a rovat cikkekhez >>








Kereső
 




National Geographic könyvek 25 % engedménnyel!


Tekintse meg könyveinket, amelyek most
25 % ENGEDÉNNYEL KAPHATÓK!
folytatom

Kutató Diákok Mozgalma


A Kutató Diákok Mozgalmát Prof. Csermely Péter alapította 15 évvel ezelőtt. Az idei TUDOK legkiemelkedőbb előadásaiból, a Nagydíjas szerzők munkájának a bemutatásait olvashatják ebben a sorozatban.
folytatom





Puzzle játék a Magazin képeiből!


A National Geographic Online játéka: rakja össze a Magazin májusi lapszámának képeit könnyű, közepes, vagy ha Ön nagyon türelmes, akkor nehéz fokozatban!
folytatás >>

Önök küldték


Ebben a rovatban olvasóink fényképfelvételeit mutatjuk be. Ez itt az Ön fotójának a helye. Küldjön képet!
folytatás >>

Blogfigyelő


Ebben a rovatban a természet- és társadalomtudományokkal foglalkozó blogokról válogatunk heti egy-két alkalommal. Ha van ötlete, hogy honnan idézzünk, kérjük ossza meg velünk!
folytatás >>




NATIONAL GEOGRAPHIC MAGYARORSZÁG

Sanoma Budapest Zrt.
Minden jog fenntartva!

Médiaajánlat |  Impresszum |  Kezdőlapnak!