"Az egyházi ünnep létrejötte előtt mit ünnepeltek Húsvétkor Európában? A magyarok is tartottak hasonló ünnepet a kereszténység előtt?"


Egészen pontos választ adni ezekre a kérdésekre nehéz lenne, de alighanem egy termékenységi ünnep maradványai, illetve egy tavaszünnep emlékei keverednek a mai húsvétunkban. Mindemellett Európában egy germán istennő kultuszának és pogány hiedelmeknek a keveredése jellemzi a zsidó-keresztény kultúrkör egyik legnagyobb ünnepét.

Nevezetes csillagászati időpont

A húsvét időpontja – akárcsak a karácsonyé – elgondolkodtathatja az érdeklődőket. Mindkét nagy keresztény ünnep ugyanis a nap járásából adódó csillagászati fordulópontok közvetlen közelében található. A karácsony, Jézus születése egészen bizonytalan, ezért alighanem utólag tették egy nevezetes napra, a leghosszabb éjszaka környékére ezt az alapvetően vidám ünnepet. A hosszú téli éjszakában szükség volt ugyanis valami derűs, kedves, optimista ünnepre.

A húsvét viszont – mint ahogyan azt egy díjnyertes tudományos diákköri dolgozatában Hetesi Zsolt is írja – részben talán történeti okokból esik a tavaszi napéjegyenlőséghez közel. Nemcsak arról van szó, hogy a niceai zsinat helyezte erre az időpontra az ünnepet (a zsinat ugyanis egy olyan vitában döntött, amely csak egy-két napos eltérést jelentett, nem pedig hónapokkal helyezte arrébb a megemlékezést Jézus haláláról és feltámadásáról). A zsinat előtt is ugyanis tavasszal tartották ezt az ünnepet, minthogy Jézus halála a zsidó húsvéthoz esett közel.

A zsidó húsvét

Márpedig a zsidó húsvétot, a pészachot Niszán hónapban tartották, amikor Jeruzsálembe zarándokoltak a vallásos emberek. E zarándoklatot használta ki többször is Jézus, amikor tanításait kifejtette, és alighanem elítélése sem véletlenül esett a pészachhoz közeli időpontra. A pészach Niszán hónapban, vagyis tavasz elején volt alighanem, a vallásos évkezdetet jelölte a közel-keleti népnél. A zsidó húsvét bárányáldozathoz kapcsolódott, de eredete aratóünnep volt. A Közel-Keleten már március végén - áprilisban lehet aratni, az aratás végét pedig hét héttel később a pünkösdi ünnep őrzi, amelyet a keresztények szintén zsidó hagyományokra alapozva vettek át.

A pészach jelenleg az Egyiptomból való kivonulás emléknapja. Eredetileg a Kr. e. 9. században az aratás ünnepe volt, és valószínűleg kánaáni hatásra alakult ki. A bárányáldozatot kovásztalan kenyérrel (macesszel, illetve pászkával) ették.

Pogány elemek az ünnepi körben

Így tehát maga a zsidó pészach, és így áttételesen a keresztény húsvét is termékenységi ünnepekhez kapcsolódott, még inkább így van ez a keresztény Európában, ahol a zsidó-keresztény hagyományok minden bizonnyal szintén ősi pogány rítusokkal keverednek. E pogány rítusokat igen nehéz pontosan azonosítani, hiszen időnként – sajnos, nem is olyan ritkán - a kereszténység tűzzel-vassal irtotta a tőle eltérő hagyományokat, vagy pedig magába olvasztotta a pogány tradíciókat és azokat keresztény köntösbe öltöztette. (Erre a legjobb példa Magyarország, mint Szűz Mária országa, amiről köztudott, hogy a pogány Boldogasszony-kultuszra vezethető vissza. A Boldogasszonyt azonban a keresztény térítőknek évszázados munkával sikerült azonosítaniuk, azonosíttatniuk Szűz Máriával, Jézus szülőanyjával.)

Így aztán a régi európai termékenységünnepek maradványa lehet például a tojásfestés, a tojások kultusza, amely nehezen vezethető le a héber pészachból, a bárányáldozatból, vagy a keresztény Jézus-kultuszból, vagyis Isten Bárányának, Krisztusnak a keresztáldozatából. A tojások ajándékozása, festése Kelet-Európában maradt meg a legtartósabban, és Magyarországon különösen divatos ma is. Hímes, a maiakhoz hasonlóan díszített tojásokat egyébként már avarkori sírokban is találtak hazánk területén. (Ha László Gyulának, a neves archeológusnak igaza van, és a kettős honfoglalás már az avarkorban megkezdődött, akkor ezek már az ősmagyarokra is utalhatnak, ám ez korántsem biztos történeti-régészeti tény. S azt is tudni érdemes, hogy – mint arról később szó lesz – a germánoknál is fontos termékenységi szimbólum volt a tojás.)

Más termékenységi szimbólumok húsvétkor

A villőzés, a lányok megcsapkodása zöld ágakkal, szintén Magyarországon ismert húsvéti szokás. A villőzést zöldág-hordásként is azonosíthatjuk, a zöld ágak pedig a megújulást szimbolizálják. A virágvasárnapnak, a húsvéti ünnepi körnek az egyik része ez is, akárcsak a barkaszentelés, amelynek a pogány hitvilágban bajelhárító szerepe volt, a kereszténységben pedig Jézus Jeruzsálemi bevonulását ünneplik általa.

A virágokról egyébként sem kell bizonygatni, hogy a megújhodás, a tavasz, illetve legtöbbször a szerelem jelképei is. A húsvét hétfői locsolás, az ősi termékenységvarázsló és megtisztuló rítusban gyökerezik. A víz tisztító ereje a kereszténységnél a kereszteléshez kapcsolódik, vagyis itt is összekapcsolódik a pogány és a keresztény hitvilág.

Talán - de nem bizonyosan – termékenységi rítusra vezethető vissza a nyúl, a nyuszi szerepe is húsvétkor. Ez bizonytalan időpontban, talán a középkorban, talán az újkorban Németországból terjedt el. Aligha szorul magyarázatra a szapora nyúl és a termékenységi kultuszok kapcsolata, ugyanakkor ez nagyrészt tisztázatlan eredetű kapcsolat, ezért nem lehetünk ebben sem teljesen biztosak. A húsvéti nyulakról az első források 1678 környékén emlékeznek meg Németország területén.

Egy germán istennő és a tojások kultusza

A germán – tehát a kereszténytől eltérő hagyományok élnek tovább a német Ostern, illetve az angol Easter elnevezésekben, amelyek a húsvétot jelentik a két nép körében. Ez az elnevezés egy Ostara nevű germán istennőre vezethető vissza, aki a mitológia szerint az alvilág úrnője volt, s – micsoda véletlen – ünnepe éppen a tavaszi napéjegyenlőség környékére esett, akárcsak a húsvét! Más források szerint még egyértelműbb a húsvét és Ostara összefüggése, minthogy az istennő a hajnalpír a tavasz és a termékenység istene is volt egyben.

Ostara kultuszához is kapcsolódnak a tojások. Ünnepén a germánok egymásnak tojást adtak és megették, más források szerint elásták azokat.

Ebből is látszik, hogy a germán népeknél és a magyar népnél egyaránt a keresztény és a korábbi ősi tradíciók összeolvadása figyelhető meg a húsvéti ünnepkörben. Sokan hangsúlyozzák az ősi napkultuszok szerepét is a húsvét kapcsán, hiszen innentől, a tavaszi napéjegyenlőségtől kezdve már hosszabbak a nappalok, mint az éjszakák.