Elképesztően gazdag a Föld élővilága – de mennyire? Erről közöl fantasztikus adatokat és képeket a Magazin februárban.


Fényképezte David Liittschwager
Írta Edward O. Wilson
Részlet a Magazin ehavi lapszámából.

Gazdag a Föld élővilága – de mennyire? Nehéz kérdés. Hogy megválaszolja, David Liittschwager fotósnak legelőször vizsgálható egységekre kellett osztania bolygónk ökoszisztémáit. Csináltatott fémből egy kockavázat, egylábnyi (nagyjából 30 centiméteres) élekkel. Kockamércéjét szép zöldre festette, aztán elindult, hogy különféle (földi, vízi, trópusi és mérsékelt égövi) környezetbe helyezve górcső alá vegyen 27 ezer köbcentiméternyi élővilágot. Liittschwager figyelt, számolt, és számolatlanul készítette a képeket, hogy bemutathassa a köblábnyi térben föllelhető és azon áthaladó állatseregletet (legalábbis az 1 milliméternél nagyobb teremtményeket). Helyszínenként átlag három hétig tartott a pepecsmunka. Végül több mint ezer apróbb-nagyobb lényről készült fotó; a Magazin lapjain ők vonulnak fel elképesztő sokféleségben. „Mintha apró drágakövek lennének, ugye?” – mutogatja leleteit Liittschwager büszke mosollyal.


Mihelyt ásónkkal kifordítunk egy rögöt, letörünk egy korallágat, láthatatlan határt lépünk át: parányi világokat, alig ismert élőlényegyütteseket szakítunk ki a nagy egészből. Alig karnyújtásnyira, vagy éppen a talpunk alatt húzódnak létünk meghatározó, mégis oly kevéssé ismert mikrokozmoszai.

Nagyít>>

Talajszint, lombkorona, folyók mélye, tengerek aljzata; bármely élőhelyen vizsgálódjunk is, elsőként a megtermettebb állatok: a halak, a madarak, az emlősök ötlenek szemünkbe. Csak ezután figyelünk föl az apróbb élőlényekre – noha ők összehasonlíthatatlanul többen vannak. Rovarmilliók futkároznak az avarban, zúgnak-döngnek a virágok között, tömérdek nevenincs lény, mindenféle féreg iramlik-tekergőzik fedezéket keresve a lábunk alatt, ha ültetéshez készülődve megforgatjuk a kert talaját.


Dühös hangyák rajzanak elő, amikor ásónkkal véletlenül feltépjük a boly tetejét, földöntúlinak tetsző bogárcsimaszok kandikálnak ki a megsárgult gyökerek közül. A kifordított kövek alól még több parány bukkan elő: pókok serege futkároz a gombafonalak sűrű szövedékében, imitt-amott ismeretlennek tetsző lényekre, halottsápadt árnylakókra vetül a fényözön. Pöttöm bogarak keresnek fedezéket a váratlanul rájuk törő világosságban, ijedt gömbászkák zsugorodnak apró labdaccsá, sokszelvényű száz- meg ezerlábúak nyomakodnak villámgyorsan a kínálkozó résekbe, giliszta-hagyta járatokba.



– Ugyan már – legyintenek most sokan – emberlétünk szempontjából mit sem számít ez a borzongató birodalom és sokmilliárd furcsa lakója.
Óriási tévedés! A trilliónyi parány – a talajszemcsék között nyüzsgő baktériumokkal és egyéb, jószerével láthatatlan mikroorganizmusokkal egyetemben – a bolygónkon viruló élet legfőbb letéteményese. A közeg, amelyet a talajlakók benépesítenek, nem csupán sár és kő-kavics elegye: a földfelszínen mindenütt végtelenül sok formában tobzódik az élet az élettelen rögök között. Ha a köblábkockába foglalt metszetek bármelyike elnéptelenedne, ha a talajból eltűnnének az élő szervezetek, egykettőre drámai változásokat tapasztalnánk a földi környezetben. Kisebbekké és egyszerűbbekké válnának a talajt, a folyóágyat alkotó molekulák. A levegőben megváltozna az oxigén, a szén-dioxid és sok más gáz részaránya. Bolygónk anyagai között teljesen újraszerveződnének a viszonyok, az alapvető átalakulások nyomán pedig a Föld elvesztené régi, kedves arcát, s egy idegen galaxis még idegenebb, barátságtalan és kietlen planétájához válna hasonlatossá…


Minderről részletesen olvashat a Magazin februári számában.