Országos jelentőségű védett természeti területté nyilvánították az 1989 óta helyi jelentőségű védettség alatt álló Szeghalmi Kék-tó Természetvédelmi Területet.
A magasabb fokozatú védelem alá helyezés célja a Kék-tó holtágnak, mint védett madárfajok fészkelő- és táplálkozóhelyének a védelme, továbbá a környező lösz- és szikes gyepek természetes növény- és állatvilágának, valamint a jellegzetes tájképi adottságoknak a megőrzése.
Forrás: MME
Az itt fészkelő és táplálkozó védett madarak közül a kék vércsedölt szöveg (Falco vespertinus), a nagy goda (Limosa limosa), a piroslábú cankó (Tringa totanus),a védett növények közül többek között a macskahere (Phlomis tuberosa) és a buglyos boglárka (Ranunculus polyphyllus), az állatok közül pedig a tarajos gőte (Triturus cristatus) érdemel említést.
Szeghalom a régészeti leletek szerint mintegy hétezer éve lakott hely, Békés megye legrégebbi települése. A település természeti és kulturális értékét nem csak a Kék-tó, hanem a környéken található kunhalmok is növelik.
A terület természetvédelmi kezelése azt is jelenti, hogy a Kék-tó környezetében a gyepek művelési ága nem változtatható meg. A tájidegen, agresszíven terjeszkedő növényfajokat el kell távolítani a gyepterületről. Szarvasmarhákat és lovakat tilos szabadon legeltetni. Sertést és baromfit egyáltalán nem szabad a területre engedni, kecske pedig csak juhokkal együtt tartható. Legeltetés és kaszálás kifejezetten csak száraz időben történhet. Tilos szemetet elhelyezni, növényt égetni. Gépkocsival csak a meglévő földutakon szabad közlekedni.
A szeghalmiak remélik, hogy a Kék-tó a jövőben olyan természeti értékké válik, amely tovább növeli a város idegenforgalmi vonzerejét – írja a Békéscsaba Online.
A Kutató Diákok Mozgalmát Prof. Csermely Péter alapította 15 évvel ezelőtt. Az idei TUDOK legkiemelkedőbb előadásaiból, a Nagydíjas szerzők munkájának a bemutatásait olvashatják ebben a sorozatban.
A National Geographic Online játéka: rakja össze a Magazin májusi lapszámának képeit könnyű, közepes, vagy ha Ön nagyon türelmes, akkor nehéz fokozatban!
Ebben a rovatban a természet- és társadalomtudományokkal foglalkozó blogokról válogatunk heti egy-két alkalommal. Ha van ötlete, hogy honnan idézzünk, kérjük ossza meg velünk!