Egy egyiptomi parasztember döbbenetes leletre bukkant 1888-ban: több százezer macskamúmiát rejtett a homok.


Írta A. R. Williams, Fényképezte Richard Barnes
Részlet a Magazin ehavi lapszámából.

Némelyik vászoncsomag tartalma kifejezetten jó állapotban vészelt át annyi sok századot – egyik-másik macskán még azt is látni, hogy a pofáját annak idején bearanyozták. A nagyjából sértetlen példányokat a falubeli gyerekek aprópénzért eladták a turistáknak, a többit halomban, trágyaként értékesítették. Az egyik hajó nem kevesebb mint 17 tonnányi macskamúmiát, vagy 180 ezer tetemet vitt át Liverpoolba. Az ókori maradványokat Anglia-szerte szétterítették a szántókon. Akkortájt sorra-rendre indultak Egyiptomban a busásan pénzelt expedíciók. Óriási területeket ástak föl a sivatagban, fáraósírokat, aranyozott és festett maszkokat, koporsókat találtak, pompás tárgyakkal gazdagították az európai és amerikai magángyűjteményeket, múzeumokat. A temetkezési helyeken előkerült sok ezer állatmúmiával csak addig törődtek, amíg mindet eltakarították az útból, hogy hozzáférhessenek a becsesebb tárgyakhoz. Abban az időben a kutyát sem érdekelték az óegyiptomi időkből való, nagy műgonddal bepólyált és elhantolt állati maradványok.

Tutanhamon kincsei Budapesten A Tutanhamon – sírja és kincsei című kiállítás. (mindkét írásmód elterjedt: Tutankhamon = Tutanhamon; uralkodói nevén: Nebheperré) Tutanhamon-sír három kamrájának és több mint 1000 tárgyának életnagyságú másolata és a modern technika segítségével megtapasztalhatóvá válik a gyermekkirály rövid éltének és rejtélyes halálának kora. A kiállítás két neves egyiptológus, Dr. Wolfgang Wettengel és Dr. Martin von Falck szakmai támogatásával jött létre. Állításuk szerint a bemutatott sírbeli kamrák és kincsek ennyire teljes készlete a világon sehol sem látható Tutanhamon eredeti sírját ugyanis a Királyok Völgyében már szinte teljesen kiürítették. A kincsek legnagyobb része üveg és védőzár mögött vitrinekben található a kairói Egyiptomi Múzeumban. A kiállítás 2010 áprilisáig fogadja az érdeklődőket Budapesten a VAM Design Center-ben (VI. kerület Király utca 26.). Nyitva tartás mindennap 10:00 és 20:00 között (a pénztár 18:30-kor zár).

Száz esztendő telt el azóta. A régészet felnőtt, a kincsvadászokat felváltották a módszeresen dolgozó kutatók. Ők már tudják: nem az aranytól ragyogó ékítmények, hanem a köznapi élet tárgyai, eszközei tesznek igazán fontossá egy-egy lelőhelyet – elmesélik az utókornak, mivel foglalkozott, miként látta a világot, s miféle istenekhez fohászkodott a hajdani idők embere. Ha így tekintünk rájuk, a letűnt korokból ránk maradt állatmúmiák mérhetetlenül értékesek.

„Mesélnek a régiek mindennapjairól, kedvteléseiről, vallásáról, túlvilágképéről. Elmondják, mi minden foglalkoztathatta sok ezer éve Egyiptom népét” – kezdi Salima Ikram, a Kairói Amerikai Egyetem professzora. A régészeti állattanra szakosodott egyiptológus legfőbb vizsgálati alanyai a döbbenetes szakértelemmel tartósított macskák és egyéb két- vagy négylábú jószágok. Salima Ikram gondjaiba vette az Egyiptomi Múzeum félig elfeledett, porosodó állatmúmia-gyűjteményét. Pontos méreteket vett a leletekről, majd röntgenberendezéssel kezdte vizsgálni, mit rejthet a vászonpólya. Idővel aztán kiállítást rendezett a gyűjteményből, hogy közelebb hozza a ma emberéhez az ókori Egyiptomot. „Nézzük-nézzük az állatmúmiákat, és egyszer csak belénk hasít a felismerés: lám, ez a fáraó házi kedvencet tartott, akárcsak én! Több mint ötezer év távolából ráébredünk, hogy az óegyiptomiak is ugyanolyan emberek voltak, mint mi.”

Művészi tökéllyel tartósított, rég pólyáját vesztett vadászkutya – a fáraó kedvence lehetett valaha. „Lefogadom, hogy tejben-vajban fürösztötték és csupa ínyencfalattal traktálták” – mosolyog Ikram. Amikor kimúlt, a becses ebet külön sírkamrába temették a Királyok völgyében.

Ma már a kincsekben gazdag kairói múzeum legnépszerűbb darabjai közé tartoznak az állatmúmiák, honi és külföldi látogatók ezrei tolonganak előttük. Rombuszos, sávos, négyzetes vagy X-mintában vászonba pólyált macskák hevernek az üvegtárlókban, mellettük cickányok faragott mészkő dobozkában, kosok aranyos-gyöngyös ládában. Van itt ötméteres, göcsörtös hátú krokodil is, pofájában néhány, szintén mumifikált díszített, pólyába göngyölt szent íbiszek, héják, halak, sőt apró szkarabeuszok is, a táplálékukat képező trágyagalacsinnal egyetemben. Sok állatot azért balzsamoztak be, hogy társa lehessen a holtnak az örökkévalóságban.

Ha megengedhették maguknak, az óegyiptomiak Pazar fényűzéssel rendezték be sírkamrájukat. Hitték, hogy a nagy útra fölhalmozott ingóságok – pontosabban az, amit a túlvilági célra készített holmik képviselnek – haláluk után is az övék marad. Az I. dinasztia fáraói mellé i.e. 2950-től kutyát, oroszlánt, szamarat is temettek az abüdoszi sírkamrákba. Több mint 2500 esztendővel később már egy bizonyos Hapi-ment is a lábához kucorodó kiskutyával tettek sírba Abüdoszban, holott közember volt csupán, nem királyi sarj. Tartósított marhaszeletet, finom kacsa-, liba-, galambpecsenyét is elhelyeztek a halott mellett. A húst besózták, kiszárították, vászonba pólyálták. Akár rendszeresen evett az illető ilyesmit életében, akár nem, a túlvilágon bizonyosan nem szenvedett hiányt, mutatja somolyogva Ikram.

Életében templomban dédelgették, pusztulása után a Tuna el Gebel-i katakombában őrizték ezt a szent páviánt. Múmiává aszalt állapotában is papok imádták, hívek halmozták el értékes adományaikkal.

Mindegyik mumifikált állatban valamely isten földi képviselőjét tisztelték a régi egyiptomiak. Memphisz, a szent város rövid időszakoktól eltekintve mindvégig az ókori Egyiptom fővárosa maradt. Fénykorában, i.e. 300 táján 50 négyzetkilométeren terült el, és mintegy negyedmillióan lakták. Ami hajdani dicsőségéből megmaradt, az jórészt Mit Rahina falucska alatt és a környező földek mélyén rejtőzik. Egy porlepte út mellett, a fűcsomók között ma is látszanak egy ősi templom romjai. Ebben a szentélyben balzsamozták be annak idején az Ápisz-bikát, az ókori Egyiptom egyik legszentebb állatát.

A fáraóné kedvenc gazelláját nagy gonddal készítették fel a túlvilági létre, akárcsak az uralkodócsalád tagjait. Finom szövésű, kék szegélyű vászonanyagba pólyálták, testére szabott fakoporsóba fektették, és i.e. 945 táján gazdájával együtt eltemették. Nagyít>>

Az erőt és férfiasságot, s ekképpen a fáraót is jelképező bika részben állat volt, részben pedig istenség. Homlokán fehér háromszög, vállán és farán fehér szárnyhoz hasonló forma, nyelvén egy szkarabeusz körvonalai, farka végén különös alakban növő dús szőrzet – megannyi különleges vonása alapján esett rá a választás. Az Ápisz-bika már életében szentélyt kapott, papok kényeztették, arannyal-ékszerrel díszítették, a nép áhítattal vette körül. Amikor pedig elpusztult, isteni lényege egy másik bikába szállt – tartották az óegyiptomiak, és azonnal keresni kezdték méltó utódját. A bika tetemét a templomba vitték, mívesen kifaragott szürke mészkőágyra fektették. Mumifikálása legalább hetven napig tartott: negyven nap kellett a hústömeg kiszárításához, és további harminc a bepólyálásához.

További részletek olvashatók a Magazin 22 oldalas februári cikkében