Már az anyaméhben sem lehet fenékig tejföl az élet, legalábbis erre utalnak azok az ultrahangos felvételek, amelyek révén új-zélandi kutatóknak először sikerült megörökíteni a magzatok "sírását".


Eddig is ismert volt, hogy a magzat reagál a külső zajokra, az anya szívverésére, hallja a zenét, s világra jötte után felismeri annak dallamát, most azonban sikerült azt is igazolni, hogy erős külső hanghatásokra akár már az anyaméhben is "sírva is fakadhat". A sírás már a 28. héttől megfigyelhető.

Az új-zélandi kutatók tizenegy magzatot vizsgáltak ultrahangos felvételek segítségével. A kutatók az alacsony decibelű hangoknak kitett magzatoknál megfigyelték, hogy a pici kezdetben fészkelődik, sóhajtozik, ám ha sokáig hallja a számára kellemetlen hangokat, behunyja a szemeit, kidugja nyelvecskéjét és "rázendít": arcmimikája az ordító csecsemőkére jellemző. A tanulmány az Archives of Disease in Childhood Fetal and Neonatal Edition című szaklapban jelent meg.

A magzati sírás jelenségét a kutatók véletlenül fedezték fel. Az új-zélandi tudósok eredetileg az anyai dohányzás és a kábítószer fogyasztás magzatra gyakorolt hatását vizsgálták. Először 33 hetes magzatnál figyelték meg a sírásszerű viselkedést, amit először egyébként agyvérzésnek hittek. Később a sírást más, kisebb magzatoknál is megfigyelték.

Korábban a kutatók úgy vélték, hogy a terhesség 29. hete előtt a magzat nem érez fájdalmat. A sírás azonban összetett agyi- és érzékszervi képességeket feltételez. Olyan komplex, ritmikus hangsorozatot jelent, amely különböző motoros rendszerek (arcizmok, légzés) pontos koordinációját feltételezi. A sírásnak tehát a vokalizáción túl egyéb összetevői is vannak, e komplex motoros viselkedési formákat pedig az új-zélandi kutatás szerint a magzat már a 29. hét előtt elsajátítja.