A kőkorszakban Kína területén jádéból készült tárgyakat gyémánttal csiszoltak, legalábbis erre talált közvetett bizonyítékokat egy amerikai-kínai kutatócsoport. Ha igazuk van, akkor a Távol-Keleten minden más térséghez képest kétezer évvel korábban használták a gyémántot.


A régészek korábban úgy vélték, hogy a későkőkorszaki mesterek kvarcot használtak a temetkezési ceremóniák során használt balták csiszolásához. Nem véletlenül nevezik tehát ezt a kort csiszolt kőkornak is, igaz a tudósok inkább neolitikumnak, vagyis újkőkornak hívják.

Egy kínai és amerikai tudósokból álló csoport most azonban azt feltételezi, hogy az „ünnepi szekercék” elkészítése nem lett volna lehetséges kizárólag kvarceszközökkel, szerszámokkal. A gyémánt használatával kapcsolatos felfedezésüket a szakértők az Archaeometry című szaklapban tették közzé.

A Harvard Egyetem fizikusa, Peter Lu és kollégái négy temetkezési célú, rituális szekercét vizsgáltak meg, amelyek közül a legrégebbi körülbelül 4500 éve keletkezhetett. A csoport röntgen-diffrakciós és elektron mikropróbás elemzést (electron microprobe analysis) végzett. Anyagvizsgálati módszereikkel meghatározták a balták összetételét, és kiderült, hogy a leggyakoribb ásvány, amelyet a kőkorszaki szerszámok tartalmaztak, a korund. (Ezt rubinnak nevezik piros formájában, és zafírnak, ha más színben tűnik fel. Más helyeken a korund ékszerköveket, azaz az alumínium-oxidokból álló drágaköveket általában is zafíroknak nevezik.)

A tudósok tehát meglepődtek azon, hogy a kőkorszakban nemcsak kvarcot használtak fel, hanem korundot is. A korund megmunkálásához azonban még keményebb anyagra van szükség. A korundnál pedig a természetben csupán egyetlen anyag keményebb – de az 140-szer keményebb –, ez pedig a gyémánt.

Jobb volt a technikájuk a mainál

Minthogy a neolit balták tükörsima felületűek, a tudósok egyértelműen arra következtetnek, hogy ilyen csiszolási tökélyt csak gyémánttal lehet elérni. Csináltak is számos kísérletet, és például az egyik lelet egy részét, a Liangcsou kultúrából származó szekercének egy kis darabját, csiszolni próbálták különböző anyagokkal: gyémánttal, alumínium-vegyületekkel (ilyen például a már említett korund) és szilikátokkal - de modern eljárásokkal.

Kiderült, hogy a mai technikákkal nem is lehet olyan tükörsima felületet elérni, mint amilyeneket a kőkorban készítettek, viszont a mikroszkopikus vizsgálatok szerint még mindig a gyémánttal való megmunkálás eredményezte a neolit korban készített felülethez leghasonlóbb simaságot.

Mindez bizonyítja, hogy a kvarc nem lehetett a kőkoszaki mesterek egyetlen eszköze. Így a tudósok közvetve a gyémántra utaló bizonyítékot találtak, ami ennek az anyagnak a használatát az eddig feltételezettnél így 2000 évvel korábbra helyezi. Eddig ugyanis a Kr. e. 500-ból maradt fenn adat Indiában arról, hogy gyémántot használtak, de ez sem közvetlen bizonyíték, hiszen írásos feljegyzés emlékezik meg róla.