A NASA letett arról, hogy kiszabadítsa a vörös bolygó laza homokjába rekedt Mars-járót, a robot azonban ennek ellenére is tovább funkcionálhat.
Képek forrása: NASA
Az amerikai űrkutatási hivatal kedden jelentette be, hogy szakemberei lemondtak arról, hogy kiszabadítsák a Mars bolygó laza homokjában megrekedt Mars-járó robotot, a Spiritet.
A Spirit tavaly áprilisban akadt el a talajban, s azóta hasztalan próbálták távirányítással elérni, hogy további haladhasson a vörös bolygó felszínén.
A NASA mostani döntése mindazonáltal nem jelenti a robot tevékenységének végét. Attól, hogy elakadt, a Spirit még teljesen működőképes. A szakemberek most azon fáradoznak, hogy északi irányban megdöntsék a járművet, amelynek napelemei így elegendő napfényt kapnának - ezáltal pedig áramot termelnének - ahhoz, hogy a Spirit átvészelje a közelgő marsi telet. Így a robot további tudományos kutatásokat végezhet ott, ahol megrekedt, amíg energiaellátása biztosított.
A Spirit 2004-ben landolt a Marson, amelynek felszínén azóta csaknem 800 kilométeres távolságot tett meg. Közben megmászott egy hegyet, amely olyan magas, mint a New York-i szabadságszobor.
A Spirit „ikertestvére", az Opportunity továbbra is járóképes, szépen halad előre, és kutatásokat végez a bolygó felszínén.
A Mars-járó robotról készült népszerű bemutatófilm itt látható:
A Kutató Diákok Mozgalmát Prof. Csermely Péter alapította 15 évvel ezelőtt. Az idei TUDOK legkiemelkedőbb előadásaiból, a Nagydíjas szerzők munkájának a bemutatásait olvashatják ebben a sorozatban.
A National Geographic Online játéka: rakja össze a Magazin májusi lapszámának képeit könnyű, közepes, vagy ha Ön nagyon türelmes, akkor nehéz fokozatban!
Ebben a rovatban a természet- és társadalomtudományokkal foglalkozó blogokról válogatunk heti egy-két alkalommal. Ha van ötlete, hogy honnan idézzünk, kérjük ossza meg velünk!