Az alkonyati órákban a keleti látóhatár felett vöröslő égitestet figyelhetünk meg. A Mars január 27-én került földközelségbe, amikor 99 millió km távolságban helyezkedett el Földünktől.
Naprendszerbeli útja folyamán a Vörös Bolygó oppozícióba került, azaz pályája folyamán a Földről nézve épp a Nappal átellenes oldalon látszik. Távcsövön keresztül szemlélve a mérete közel sem éri el a 2003-as földközelség során tapasztaltat, viszont a 2008 és 2014 közötti időszak legnagyobb látszólagos átmérőjét tisztelhetjük a mostaniban.
A téli égboltot ismerőknek könnyű célpontot jelent a bolygó megtalálása, amely a Sirius, Betelgeuse, Procyon csillagok alkotta Nagy Téli Háromszögtől keletre könnyen azonosítható a Rák csillagképben. A kép a Bakony hegység erdeiben készült egy kitűnő légköri átlátszóságú éjszakán.
Fotó: Ladányi Tamás
Csillagászati távcsőben szemlélve az égitesten a pólussapka legfeltűnőbb alakzat, amelyet most az északi pólus közelében figyelhetünk meg (a képen lefelé). A láthatóság alatti kedvező horizont feletti magasság lehetővé teszi a kisebb felszíni részletek észlelését is.
Fotó: Damian Peach .
A Mars földközelségének napjai holdfényes éjszakákra esnek, amelyeknek különlegessége, hogy január 30-án az év legnagyobb és legfényesebb teliholdját csodálhatjuk. A felvétel készítésekor erős holdfény világította be a Tési-fennsíkot, amely a kép előterében látható Helt-, és a háttérben megbújó Ozi-malomról nevezetes. A malmoktól jobbra a Marsot, míg balra a Göncölszekér csillagait láthatjuk. (A kép a NASA által működtetett spaceweather.com nyitóképe január 28-án.)
Fotó: Ladányi Tamás; Nagyít>>
A planéta az elkövetkezendő hónapokban is hálás célpontot jelenthet; érdemes akár szabad szemmel, akár csillagászati távcsővel felkeresni, vagy narancsos fényével az asztrotájképek látványos témáját jelentheti.
A Kutató Diákok Mozgalmát Prof. Csermely Péter alapította 15 évvel ezelőtt. Az idei TUDOK legkiemelkedőbb előadásaiból, a Nagydíjas szerzők munkájának a bemutatásait olvashatják ebben a sorozatban.
A National Geographic Online játéka: rakja össze a Magazin májusi lapszámának képeit könnyű, közepes, vagy ha Ön nagyon türelmes, akkor nehéz fokozatban!
Ebben a rovatban a természet- és társadalomtudományokkal foglalkozó blogokról válogatunk heti egy-két alkalommal. Ha van ötlete, hogy honnan idézzünk, kérjük ossza meg velünk!