NATIONAL GEOGRAPHIC MAGYARORSZÁG
Korábbi számok
További különszámok


Korábbi számok

Képgaléria
Háttérképek
Képernyővédők



Két hónap alatt tűnt el egy gleccsertó Chilében

Chilében rendkívül rövid idő alatt eltűnt egy hatalmas gleccsertó. Ahol márciusban még kék vizű tó csillogott májusra már csak az iszapos tófenék maradt vissza. A kutatók még keresik a választ erre az egyébként nem túl ritka jelenségre.


Harminc méter mély üres kráter tátong egy chilei nemzeti parkban, ahol pár hónappal ezelőtt gleccsertó terült el. A tavon nem is olyan régen, még csónakkal is közlekedtek.

„A tó egyszerűen eltűnt, de magyarázatot még nem tudunk adni a jelenségre” – mondta Juan José Romero, a terület természetvédelmi hivatalnoka a nemzetközi hírügynökségeknek. Az egykori gleccsertó az Andok déli részén a Bernardo O'Higgins Nemzeti Parkban található, a fővárostól Santiagotól mintegy kétezer kilométerre.


Mint ahogy az első képen is látható, márciusban még minden „rendben” volt, de május végén a nemzeti park munkatársai már a tó eltűnését jelentették. Az alábbi, júniusban készült felvételen csak vastag iszaptakaró utal az egykori tóra. A háttérben a gleccsernyelv vége látható, a tófenéken pedig néhány nagy jégtömb, amelyek korábban a gleccsertó vizén úsztak.

A jelenségre több lehetséges magyarázattal is szolgálnak a kutatók. Az egyik feltételezés szerint a víz valószínűleg a tómeder alján lévő repedésen keresztül távozott, bár ez az érv egyelőre gyenge lábakon áll, ugyanis a közelmúltban nem észleltek földrengést a térségben, amely a repedést okozhatta volna.

„Egy gleccsertó hirtelen eltűnése nem teljesen szokatlan esemény. Ezt többek között az okozhatja, hogy a gleccser olvadékvizét visszaduzzasztó, a gleccser hordalékából épült gát (végmoréna) a nagy nyomás hatására átszakad, és a felgyülemlett víz hamar lefolyik mögüle” – mondta Michael Zemp, a Zürichi Egyetem geológusa a Spiegel Onlinenak.

Egy másik lehetséges magyarázat szerint, amennyiben megnő a tó vízszintje, megnő a tófenékre nehezedő nyomás is, az olvadékvíz utat talál magának a földben, és a felszín alatt elszivárog. Patagóniában már megfigyeltek olyan gleccsertavat, amelyik rendszeresen így csapolja le magát.


A távolból viszont nem lehet választ adni a jelenségre. A chilei eset magyarázata még várat magára. Hamarosan a nemzeti park geológus szakembereiből álló kutatócsoport érkezik a helyszínre, hogy választ adjon a különös eseményre.


National Geographic Online



2007. június 22.
[ Nyomtatható cikk ]
Vissza a főoldalra >>
Vissza a rovat cikkekhez >>








Kereső
 




National Geographic könyvek 25 % engedménnyel!


Tekintse meg könyveinket, amelyek most
25 % ENGEDÉNNYEL KAPHATÓK!
folytatom

Kutató Diákok Mozgalma


A Kutató Diákok Mozgalmát Prof. Csermely Péter alapította 15 évvel ezelőtt. Az idei TUDOK legkiemelkedőbb előadásaiból, a Nagydíjas szerzők munkájának a bemutatásait olvashatják ebben a sorozatban.
folytatom





Puzzle játék a Magazin képeiből!


A National Geographic Online játéka: rakja össze a Magazin májusi lapszámának képeit könnyű, közepes, vagy ha Ön nagyon türelmes, akkor nehéz fokozatban!
folytatás >>

Önök küldték


Ebben a rovatban olvasóink fényképfelvételeit mutatjuk be. Ez itt az Ön fotójának a helye. Küldjön képet!
folytatás >>

Blogfigyelő


Ebben a rovatban a természet- és társadalomtudományokkal foglalkozó blogokról válogatunk heti egy-két alkalommal. Ha van ötlete, hogy honnan idézzünk, kérjük ossza meg velünk!
folytatás >>




NATIONAL GEOGRAPHIC MAGYARORSZÁG

Sanoma Budapest Zrt.
Minden jog fenntartva!

Médiaajánlat |  Impresszum |  Kezdőlapnak!