„Egyik ismerősöm nem rég Berlinben járt, és említette, hogy a mai napig létezik egy csőpostarendszer a város alatt, és hogy korábban sokat használták a csőpostát. Lehet erről kicsit többet tudni?”


Nem csak Berlin, hanem több német város - például Hamburg vagy München – rejt a mélyben csőpostavezeték-hálózatot, ám valóban a német fővárosban építették ki először. Fénykorában is Berlinben döntötte meg a legeket a csőposta, itt volt a leghosszabb a rendszer, a vezetékek hossza 1940-re elérte a 400 kilométert, évente 8 millió küldeményt továbbítottak a csőposta segítségével.

A történet 1865-ben kezdődött, amikor a mai Friedrichstrassén található berlini tőzsde épületét kötötték össze a Französische Strassén található Távíró Hivatallal, hogy a börze híreit minél hamarabb továbbítani tudják. A rendszer bevált, egyre több vezetéket építettek, 1876-ban pedig az akkor 25,9 kilométernyi hálózattal rendelkező csőpostát a lakosság számára is elérhetővé tették.

Berlin csőposta hálózata

1940-ig a csőposta folyamatosan fejlődött, a vezetékek már a lakónegyedeket is behálózták, így már nem csak hivatalos ügyeiket intézhették csőpostán a berliniek. Ha például egy úriember este randevúzni akart egy hölggyel, ráért délelőtt elsétálni a legközelebbi csőpostaállomáshoz, ott feladni a találkára hívó levelet, amelyet a postai alkalmazottak egy kapszulába tettek, amelyet a megfelelő irányú csőbe helyezték, és sűrített levegővel továbbították a legközelebbi elosztó központig. Itt ismét alkalmazottak fogadták, majd a címet megnézve egy irányában megfelelő, másik vezetékbe helyezték a kapszulát. Végül a levél megérkezett a hölgyhöz legközelebb lévő csőpostaállomáshoz, ahol egy postás biciklire pattant, és elkerekezett vele a megadott címre. Ha a hölgy azonnal válaszolt, az úriember 1,5 órán belül megkapta a választ, még akkor is, ha a város két ellenkező szélén laktak, így bőven maradt idejük a készülődésre.

A csőposta rendkívül népszerű volt. Néhány közintézménynek, mint például a nemzeti banknak saját csőpostaállomása volt, és hivatalos küldemények továbbítására ingyen is használhatták. A rangosabb szállodák is igyekeztek a hálózat részévé válni, a máig híres luxusszálló, a Hotel Adlon például szintén saját csőpostaállomással rendelkezett.

A csőposta 1940-ben érte el kapacitásának csúcsát 79 állomással és évi nyolcmillió küldeménnyel. A második világháború azonban a berlini csőpostarendszeren is nyomott hagyott, több ponton megsérült, részben megsemmisült. A németek elkezdték ugyan újraépítését pár évvel a háború után, ez azonban Berlin kettéosztásával bonyolulttá vált, hiszen az eredeti hálózatot az egész város számára tervezték.

Üzenet kapszulák

A Friedrichstrassén található központi csőpostahivatal például Kelet-Berlinbe került, így Nyugat-Berlinben a „fej” nélkül kellett létrehozni egy működő hálózatot. A csőpostát ennek ellenére mindkét oldalon használták még, sőt pár tíz kilométernyi vezetéket hozzáépítettek, ám a telefonok és egyéb technikai vívmányok terjedésével egyre idejét múltabbá vált, és végül feledésbe merült. Hivatalosan 1976 óta nem használják.