TUDTA?
A Hetednapi Adventistákról közismert, hogy hosszú, egészséges életet élnek. Az Adventizmus egyik ismert követője Dr. John Harvey Kellogg volt. Az 1800-as évek végén a doktor átvette Michiganben a Battle Creek-i szanatórium, egy Hetednapi Adventista holisztikus gyógyközpont vezetését. (Kellogg végül elvi és vezetési nézeteltérések miatt hagyta el az Adventista Egyházat.)
A szanatóriumban Kellogg vegetáriánus étrendet írt elő, kijelentve, hogy mivel az emberek és főemlősök emésztőcsatornája igen hasonló, az embereknek gyümölcsökben, zöldségekben, csonthéjasokban és gabonafélékben gazdag természetes étrendet kellene követniük. Kellogg egészséges alternatívákat eszelt ki a betegek kosztjának változatossá tétele érdekében. Kellogg rájött, hogy ha őrlés helyett gőzöli a búzát, majd görgők között préseli át, búzapelyhet kap. Ezeket a pelyheket azonnal fogyasztható gabonaféleként reggelire kínálta a betegeknek. A betegek körében a másik kedvenc a Kellogg-féle zabkása-kukoricakása keverék volt, melyet süteménnyé sütött össze, majd apró darabokra morzsolt. Ezt granolának nevezte.
E reggeli eledelek népszerűsége hamar változást hozott Battle Creekre. Egyik napról a másikra felbukkantak a Kelloggot majmoló gabonapehely-gyártók, és a város a gabonapehely-ipar szülőhelyévé lett. Kellogg üzletiesebb gondolkodású fivére, W. K. Kellogg segített John Harvey-nak a szanatórium körüli teendőkben. W. K. a pelyhek tömegtermelését szorgalmazta, de bátyja szívesebben maradt a kisebb méretű előállításnál. W. K. létrehozta a Kellogg társaságot, mely ma a kukoricapelyhek és számos egyéb gabonapehely márka forgalmazója (hozzáadott cukorral).
A betegek is profitáltak John Harvey Kellogg táplálkozási tanácsaiból. C. W. Post feltaláló ideges gyomra miatt került a szanatóriumba. Postnak olyannyira ízlett a gabonapehely-alapú pótkávé, amit a szanatóriumban kapott, hogy miután távozott, megpróbálta meggyőzni Kelloggot, hogy társuljon vele, és a nagyközönség számára is értékesítsék a pótkávét. Kellogg nem ment bele. Post végigvitte tervét, forgalmazta a kávépótlékot, és multimilliomos lett. Ma Post gabonapehely társasága egyéb termékei mellett a Grape Nuts és Post Toasties nevű gabonapehely márkákról is ismert.
Christy Ullrich
Kapcsolódó honlapok:
Naponta ötször
www.5aday.gov/why/index.html
Kövesse az Amerikai Rákszövetség gyümölcsökkel és zöldségekkel kapcsolatos útmutatásait, és előzze meg a betegséget.
Betegség Kezelési és Megelőzési Központok
www.cdc.gov/nccdphp/dnpa/nutrition/weight.htm
Tanulmányozza az egészséges életforma fenntartását elősegítő táplálkozási útmutatókat.
Okinawa Száz Éven Felüliek Vizsgálata
okicent.org
Kövesse az elbűvölő okinawai százon túliak példáját – és tovább élhet.
Harvard Közegészségügyi Fakultás
www.hsph.harvard.edu/nutritionsource
Tudjon meg többet a Harvard szakértőinek táplálkozási tanácsairól
Egészségügyi Világszervezet
www.who.int/whr/2004/annex/en/index.html
A 2004. évi Egészségügyi Világbeszámoló felsorolja azokat az országokat, melyek lakói a leghosszabb, legegészségesebb életet élik.
Hetednapi Adventisták
www.adventist.org/beliefs/fundamental/index.html
Fedezze fel, miben hisznek néhányan Amerika leghosszabb életű lakói közül.
Bibliográfia:
Fraser, Gary. Diet, Life Expectancy, and Chronic Disease: Studies of Seventh-day Adventists and Other Vegetarians. Oxford University Press, 2003.
Parker-Pope, Tara. "What Science Tells Us About Growing Older, and Staying Healthy." Wall Street Journal, June 20, 2005.
Poulain, Michel, and others. "Identification of a Geographic Area Characterized by Extreme Longevity in the Sardinia Island, the AKEA study." Experimental Gerontolog (2004) 1423-9.
Willcox, Bradley, D. Craig Willcox, and Makoto Suzuki. The Okinawa Program: How the World's Longest-Lived People Achieve Everlasting Health—and How You Can Too. Clarkson Potter Publishers, 2001.
A National Geographic korábbi vonatkozó írásai:
Weiss, Rick. "Aging—New Answers to Old Questions." National Geographic (November 1997), 2-31.
Leaf, Alexander. "Every Day Is a Gift When You Are Over 100." National Geographic (January 1973), 92-119.
Bell, Alexander Graham. "Who Shall Inherit Long Life? On the Existence of a Natural Process at Work Among Human Beings Tending to Improve the Vigor and Vitality of Succeeding Generations." National Geographic (June 1919), 504-14.




