Természetvédő Kalifornia

Írta: Virginia Morell
Fényképezte: Tim Laman

Kerítéssel vették körül a természetet. Az Egyesült Államok legtöbb betelepülőt vonzó állama egyszerre teremt teret a fejlődésnek és őrzi páratlan természeti szépségeit, 2100 endemikus növényét, 4000 évesnél is idősebb fáit.

Guy Wagner tudja, mit ér egy jó kerítés. A Rancho Mirage környékén – ahol a tehetősek laknak, pálmafák magasodnak a kék ég alatt, és a pázsit smaragd tóként öleli körül a fehér vakolatú házakat – öröme telik a látványban. A gondosan ápolt, parkosított utak mentén manapság már nem szökdécselnek s legelésznek a pár éve még gyakori vastagszarvú juhok és bárányaik. „Ezek az állatok legalább tízezer éve élnek itt – mondja Wagner, az Egyesült Államok Hal- és Vadvédelmi Szolgálatának (USFWS) biológusa –, úgy gondolják hát, hogy idevalósiak. És valóban idetartoznak. Csakhogy már emberek is laknak itt, akik nem akarják, hogy a juhok letapossák a gyepet, lelegeljék a rózsáikat és belefulladjanak az úszómedencéikbe.”

A vadak távoltartására a Hal- és Vadvédelmi Szolgálat segítségével nemrégiben magas kerítést húztak Rancho Mirage köré. A félsziget veszélyeztetett vastagszarvú juhai táplálkozni jártak le a völgybe a sivatagi kanyonokból. Kaliforniában mára alig hétszáz maradt meg belőlük.

A kerítés bevált: az állatok visszatértek korábbi élőhelyükre. Ennek határa ott húzódik, ahol már olyan sűrű a növényzet, hogy nem vehetik észre a pumákat és más ragadozókat.

Bármily nagyszerűek is a vastagszarvú juhok, a kaliforniai vadon igazi sztárjai inkább a hegyi mamutfenyők és a tengerpart mentén élő örökzöld mamutfenyők, a réteket lángoló színekbe öltöztető virágok vagy a vidék némely tájának terméketlen talaján megkapaszkodó apró, törékeny növények. A földköpeny kőzetei csak nagy ritkán bukkannak felszínre – ott, ahol kéreglemezek ütköznek egymásnak. Ez történik Kaliforniában is, ahol magnéziumban, vasban, nikkelben, krómban, kobaltban bővelkedő, ám kalciumban szegény kőzet nyomul a felszínre. Víz hatására ez zöld kígyóbőrre emlékeztető mintázatú szerpentinitté alakul, majd jelentős fémtartalmú, ám tápanyagban szegény talajjá mállik. A legtöbb növény elpusztul ilyen talajon.

Itt (és csakis itt) az üvegesen-fémesen csillogó kövek között megbúvó szórványos szerpentinites talajfoltokon él meg a keresztesvirágúak közé tartozó Streptanthus breweri. Ez a növény tavaszig csupán egy szürkés levélrózsa, ám akkor apró bíbor virágokkal teli szárat hajt – a helybeliek ezért ékszervirágnak nevezik.

A Streptanthus brewerinek más fortélyai is vannak. Egy lepkefaj hernyói ellen például a leveleit szegélyező, petéknek tetsző apró narancsszínű pöttyök segítségével védekezik, hogy a lepkék azt higgyék: egy másik egyed már megelőzte őket a peterakásban.

„Épp ez a kaliforniai biodiverzitás lényege: a legapróbb mozzanatok is észrevehető következményekkel járnak” – mondja Susan Harrison ökológus, aki állami szervezetekkel és helyi csoportokkal együttműködve segíti a szerpentinites földek védelmét. Nyilvános előadásain kiemeli az ottani növények ritkaságát és azt, hogy számos új faj akad közöttük. Ezek „az evolúció természetes laboratóriumaként” módot adnak a kutatóknak a biológiai sokféleség kialakulási módjainak vizsgálatára.

A teljes cikket a National Geographic magazin februári számában olvashatja el.