Hiphop

Írta: James McBride
Fényképezte: David Alan Harvey

Valaha a hátrányos helyzetű, aluliskolázott fekete amerikaiak zenéje volt. Mára meghódította a világot. A stílus eredete igen messzire nyúlik vissza: a Nyugat-Afrikából Amerikába tartó hajókon a rabszolgák félig prózában, félig énekben beszélték el elhurcolásuk viszontagságait.

Emlékszem arra a napra, amikor először hallottam rapzenét. 1980-ban történt, egy harlemi házibulin. Éppen a konyhában álltam. Bill, az évfolyamtársam feldühödött valamin, majd a szemem láttára fölpofozott egy vadidegen srácot – nem emlékszem, hogy miért. A baj csak az volt, hogy egy nagydarab, fejkendős fickót ütött meg, aki három haverja társaságában hívatlanul rontott be a buliba. Ábrázatukról sütött a düh, elég valószínűtlennek tűnt bármiféle békés megoldás.

Bevallom, örültem volna, ha akad köztünk legalább egyetlen fehér. Mellette legalább nem tűnt volna föl, hogy a rémülettől halálsápadt vagyok. Fekete és latin-amerikai diákok voltunk valamennyien, a Columbia Egyetem végzős újságíró szakos hallgatói. A szakma alapszabályát már megtanultuk: tudd meg, hogy ki, mit, hol, mikor és miért mondott vagy tett. A valóság igazi krónikásai azonban a fölpofozott fiú világából származtak. A folyó túlpartján, Dél-Bronxban éltek. Nem voltak diplomás újságírók. Nem voltak hitelképesek, és nem volt pénzük sem. Csak tehetségük volt, nem is kevés.

Azon az esti bulin, még az előtt, hogy Bill megütötte a fiút, valaki föltett egy lemezt. Míg diáktársaim elragadtatottan táncolni kezdtek, én – dzsesszrajongó lévén – félrehúzódtam. Mintha megakadt volna a tű. Egy régi sláger, a Good Times feldolgozása szólt, csakhogy ugyanaz a négy taktus ismétlődött benne. E monoton zenére egy srác kántálta-skandálta a szöveget arról, hogy ő a legjobb DJ a világon. Rapper’s Delight volt a szám címe. Úgy éreztem, életemben nem hallottam ilyen képtelen dolgot. Még annál is döbbenetesebb volt, mint hogy Bill fölpofozta azt az idegent.

Bill túlélte azt az estét, én ellenben jó sokáig nyögtem a következményeit. A következő huszonhat évben tudomást sem vettem erről a zenéről, mintha holmi kellemetlen apróság lenne csupán. Pedig hallottam ám (Párizsban éppúgy, mint Abidjanban) sikátorokból és lehúzott ablakú kocsikból harsogni, de rá se hederítettem. Hordozható magnókból pattogtak felém a ritmusok Johannesburgtól Oszakáig, mégis úgy tettem, mintha meg sem hallanám. Brooklynban, ahol születtem, legalább százszor ügettem el a St. James Place és a Fulton Street sarkán álló kövér srác, Christopher Wallace, azaz Biggie Smalls mellett, aki rapeléssel szórakoztatta a haverjait, de oda se bagóztam rá.

Huszonhat évig távol tartottam magam ettől a zenétől – mert pont olyan volt, amilyennek gondoltam, és több annál, amiről álmodni mertem. De főleg azért, mert minden benne volt, amit magam mögött akartam hagyni. Így maradtam le életem legfontosabb kulturális fordulatáról.

Amerikai zene az 1930-as évek, a szving berobbanása óta nem hódította meg ilyen elsöprő erővel a világot. A Beatles gombafrizurája és Elvis szemérmetlen mozdulatai óta ekkora felháborodást nem keltett zene. Ahol csak a hiphop megjelent, a dalnak, a táncnak és a graffitinek ez a dacos keveréke megrengette a popzene pilléreit. Brazíliában a rap népszerűsége a szambáéval vetekszik. Kínai tizenévesek graffitiket fújnak a Nagy Falra. Franciaországban a hiphopot okolják – megalapozatlanul – az utóbbi évtizedek legsúlyosabb zavargásaiért.

A hiphop zene szerkezete sajátos, összetett és olykor bonyolult. Akármilyen zenét kebelez is be, az beépül az eszköztárába. A mögötte beinduló kereskedelmi gépezet mohón rá is harap az újonnan létrejött hatásos egyvelegre, majd a Következő Nagy Szenzációként tálalja azt. Ez a zene kibújik minden meghatározás alól, de számtalan társadalmi jelenségről árulkodik. Bár rengetegszer próbálták már elnémítani, kihasználni, leszólni, korlátok közé szorítani és elemezni, sok kortársamnak a hiphop talány maradt. Harsonaszó. A világ fiatalságának sikolya: létezem! Bölcsebb lenne hát végre odafigyelnünk rá.

A teljes cikket a National Geographic magazin áprilisi számában olvashatja el.