Tényleg a hasból jön a hang? Kell-e valamilyen különleges adottság ahhoz, hogy valaki hasbeszélő legyen?

Hasbeszélésnek nevezzük azt, hogy ha valaki szájának és állkapcsának alig észrevehető mozgása mellett beszél, és ezzel azt a hatást kelti, mintha a hang egy másik forrásból eredne. Egyes források szerint a delphoi jósda vátesze is hasbeszélő volt. Ma a hasbeszélés elsősorban szórakoztatóipari fogalom: a legtöbb előadó egy mozgatható szájú fabábuval (angolul dummy) lép fel, és humoros párbeszédet folytat vele a színpadon.

A lényegre térve: természetesen nem a hasból jön a hang. Testünkben az egyetlen differenciált, azaz jól megkülönböztethető hangokat produkálni képes szerv a gége, így bármilyen beszéd vagy ének jellegű tevékenységhez levegőnek kell rajta keresztüláramolnia. Tehát a különbség nem a hangképzés helyében, hanem az ajkak és az állkapocs mozdulatlanságában van.

Legyen Ön is…

A hasbeszélés technikáját tanító könyvek egybehangzóan állítják, hogy mindenkiből lehet hasbeszélő, és az egyetlen feltétel a kitartó gyakorlás. Vagyis semmilyen különleges anatómiai adottságra nincs szükség elsajátításához.

Az alábbiakban ismertetek néhány gyakorlatot egy hasbeszélés tankönyvből. Sajnos tudomásom szerint magyarul nem jelent meg ilyen jellegű kiadvány (amennyiben mégis, kérem, írják meg), így a példákat angol nyelvből vettem át.

Először is lazára kell engedni az állkapcsot, finoman le kell ejteni, majd résnyire nyitni az ajkakat, és így gyakorolni a magánhangzók kimondását. Megfigyelhetjük, hogy ezeket a hangokat már minimális gyakorlás után is könnyen kimondjuk anélkül, hogy ajkunk vagy állkapcsunk megmozdulna.

Helyettesítés

Ha ugyanilyen módon végigmondjuk a teljes ábécét, észrevesszük, hogy a legtöbb hangnál szintén nem mozdul az ajak, viszont vannak olyanok, amelyeknél muszáj megmozdítani. Ilyen a B, F, M, P és a V, vagyis az úgynevezett ajakhangok (valamint a nazális M), melyeket normálisan a felső fogsor és az alsó ajak összeérintésével képzünk (az M-et a két ajak összezárásával).

Ezeket a hangokat a hasbeszélő egy másik hanggal helyettesíti, ami hasonlít, de máshol képezhető. Csak felsorolva: B helyett G vagy D, F helyett TH, M helyett N vagy NY, P helyett KL vagy T, V helyett TH.

És itt kezdődik a rengeteg gyakorlás, hogy a helyettesítő hangok minél inkább hasonlítsanak az eredetire. Az oktatókönyvek rengeteg példamondatot, hasbeszéd-.technikai feladatot tartalmaznak.